Rólunk
A Sóstóhegyi Gyerekvilág Alapítvány 2013. június 3-án jött létre.
Tevékenysége szorosan kapcsolódik a Szabó Lőrinc Tagintézmény és a településen működő Sóstóhegyi Közművelődési Színtér életéhez. Létrehozásának alapvető célja a településen élő tehetséges és, vagy rászoruló tanulók támogatása.
Az egészséges életmódot biztosító szabadidős tevékenységek tárgyi, személyi feltételeinek javítása, az „Ökoiskola” program megvalósításának támogatása. Célunk, hogy a helyi lakosokat minél közelebb hozzuk egymáshoz, minél erősebb helyi közösséget kovácsoljunk belőlük. Az eltelt idő alatt bebizonyosodott, hogy az elképzelés nem volt alaptalan. A rendelkezésünkre álló anyagi erőforrásokkal, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, helyi civil szervezettekkel, illetve a lakosság segítségével több olyan rendezvényt is lebonyolítottunk, melyen a helyi lakosság és az iskola tanulói nagy számban részt vettek.
Alapítója: Veze Andrásné
Elnöke: Tornai István
Titkára: Dr. Gál József
Tagok: Dr. Hudákné Fábián Nóra, Tudlik István, Hrabóczki Marianna

Plinko CZ
Pinco Casino ve Bahis Sitesi Türkiye
1win casino
Pelivalikoimaa arvioitaessa parhaat nettikasinot sisältävät sekä suosittuja klassikoita että uutuuspelejä.
Mostbet PL posiada aplikację mobilną, która umożliwia komfortowe obstawianie z każdego miejsca.
Aviator oyna ile kazancınızı artırmak için doğru anı yakalamanız büyük önem taşır.
Мобильная версия Пинко казино позволяет играть в любое время.
pin up casino AZ
В Пинко казино можно попробовать редкие азартные игры.
Современные слоты делают Кент казино особенно популярным среди любителей азартных игр.
Mostbet casino
На Mostbet вы найдете лучшие предложения по ставкам на спорт.
1xbet مشهور بين اللاعبين المصريين بخدماته الموثوقة.
Le classement meilleurs casinos en ligne analyse les offres de bonus les plus attractives pour les utilisateurs français.
Jämför casinotopplistan för snabb start och tydliga regler.
Pinco Casino ve Bahis Sitesi Türkiye
Служба поддержки Пинко казино всегда готова помочь.
Mobil játékélmény az élő kaszinó – teljes útmutató
С 1xbet вы можете участвовать в турнирах слотов с большими призами.
Foydalanuvchilar uchun eng yaxshi sharoitlarni yaratgan Mostbet UZ saytini sinab ko’ring.
Игроки могут наслаждаться живыми играми с реальными дилерами в Пинко казино.
تقدم منصة 1xbet تحليلات رياضية دقيقة للمباريات.
Con supporto multilingue, i casinò non AAMS che accettano American Express raggiungono tutti.
Minimum komissiya siyasəti Mostbet üçün əlavə üstünlükdür.
Slotların demo versiyası Mostbet istifadəçiləri üçün əlçatandır.
I tornei settimanali includono il casino non AAMS Apple Pay tra i giochi promossi.




