Rólunk

Sóstóhegyi Gyerekvilág Alapítvány

 

A Sóstóhegyi Gyerekvilág Alapítvány  2013. június 3-án jött létre.

Tevékenysége szorosan kapcsolódik a Szabó Lőrinc Tagintézmény és a településen működő Sóstóhegyi Közművelődési Színtér életéhez.

Létrehozásának alapvető célja a településen élő tehetséges és, vagy rászoruló tanulók támogatása.
Az egészséges életmódot biztosító szabadidős tevékenységek tárgyi, személyi feltételeinek javítása, az „Ökoiskola” program megvalósításának támogatása.

Célunk, hogy a helyi lakosokat minél közelebb hozzuk egymáshoz, minél erősebb helyi közösséget kovácsoljunk belőlük.

Az eltelt idő alatt bebizonyosodott, hogy az elképzelés nem volt alaptalan.
A rendelkezésünkre álló anyagi erőforrásokkal, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, helyi civil szervezettekkel, illetve a lakosság segítségével több olyan rendezvényt is lebonyolítottunk, melyen a helyi lakosság és az iskola tanulói nagy számban részt vettek.

 

Alapítója: Veze Andrásné
Elnöke: Tornai István
Titkára: Dr. Gál József
Tagok: Dr. Hudákné Fábián Nóra, Hrabóczki Marianna,  Tudlik István